Magyar Képzőművészeti Egyetem
Intermédia Tanszék
Félelem a városi térben
Mint közszájon forgó rejtett üzenet
Konzulens: Tillmann József
Sós József
3. évfolyam
Tartalomjegyzék:
1. Bevezetés
2. Félelem a politikában
2.2 Az
ellenségkép lehetséges jövője
2.4
Oktatási és társadalmi normák működése
3. Az ember saját
félelmei
3.2.1 Az
unalomtól való félelem
3.2.2
Félelem a gépi kultúrától
3.3 Félelem
a félelemtől
3.5 Adott
helyektől való félelem
4. Félelem a
művészetben
5. Összegzés
Irodalomjegyzék
1. Bevezetés
Nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha a félelem lenne
az egyetlen emberi érzelem, amely kultúránk alakulásának mozgatója, és megélt
következménye lenne. Mint azt Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában
megfogalmazta, több olyan érzelem van, amely meghatározza az ember életét. A
félelem témáján alapuló esszém indoka a populáris kultúra ideál-kultusza, és
azon elképzelés léte, miszerint vannak emberek, akik félelem nélkül, bátran
élnek, és a rajongó ügyes-bajos embernek ezekhez kéne hasonlítania,
azonosulnia, és olyan tárgyakat és szolgáltatásokat fogyasztania, amelyek
bátrabbá, félelemnélkülivé teszik. Véleményem szerint „a szomszéd fűje zöldebb”
elképzelés alaptalan, és sokan hajlunk erre a butaságra azon elv miatt, amit
Jung fejtett ki, miszerint a közös nevezők sok ember, embertömegek között nem
egyebek, mint silány vagy primitív gondolatok. Ezeket a közkeletű, silány és
primitív gondolatokat kívánom elemezni, és bemutatni megőrizve őket eredeti
nyerseségükben, és az elméleti diskurzusok azon elemeivel társítani őket,
amelyek leginkább biztosítják eredeti közszájon forgó üzenetüket. Mindezek a
félelem érzetével kapcsolatosak.
2. Félelem a
politikában
Edward Said szerint a kultúra és a nemzeti identitás
alappillérei a felsőbbrendűség és a xenofóbia, ahogyan az a 19. sz.-i gyarmattartó
politikai beszédben nyersen és kérkedően megmutatkozott, a 20. sz.-i
ultranacionalizmus okozta katasztrófák és a political correctness előtt. Európában
a kolonialista hatalom képviselői nyíltan hirdették saját civilizációik
felsőbbrendűségét a Hans Belting által kisebbségként leírt világ-többséggel
szemben. Ez a többség jelenleg kisebbségekként jelenik meg az európai
társadalmakban a migráció hatására. Európa, mely a technikai progresszió
kitalálója, valamint az egész Nyugat, kívülre irányuló és saját belső kisebbségeivel
szemben folytatott félelem szülte megnyilvánulásokból építi közbeszéd
kultúráját. Egy amerikai humorista szerint „a fehérek utálják a feketéket, de
ezek együtt utálják a latin amerikaiakat. De semmi baj, mert ezek együtt
utálják a kínaiakat.”
A nyugati demokráciák választóit politikai erők olyan
üzenetekkel manipulálják, amelyekről úgy vélik, hogy azt könnyű megérteni akár
pillanatok alatt, bárki számára. És ezek a félelmek tárgyai, az egyén, a
család, a közösség ellen irányuló erőszaktól való félelem. Said szerint az
öbölháború amerikai teoretikusa civilizációk közti összecsapásról beszélt a
televízióban, amely teória azóta gyűrűzik a közvéleményben. Said véleménye
szerint minden kultúra nacionalista és militáns.
Ami igaz az egyikre, az a másikra éppúgy. Azonban Hans
Belting nyomán azt is kijelenthetjük, hogy a nacionalizmust a Nyugat archaikus
kultúrákra és törzsi társadalmakra vetítette rá akkor, amikor azok saját
kultúrájukkal akartak foglalkozni az európai helyett. Ma létezik már egy Világkultúra,
amely azonban senkinek nem adhat identitást, csupán arra jó, hogy a művészek
motívumokat gyűjthessenek belőle. Maga, a világkultúra Belting szerint a
globális média fantomja, amely a világfalu elképzelésében jelenik meg.
Sokrétűségével és virtualitásával képtelen úgy működni, mint a lokális
kultúrák, amelyek hibrid kultúrákká váltak, identitások keveredésévé. Ma a
világ politikai palettáján kivétel nélkül minden országban a bal-jobb séma áll
fenn, és törzsi kultúrákkal csak a helyi ünnepeken találkozunk.
Így, belül a világ kultúrájában a félelem tehát a 19. sz.
gyarmati eszményéből, a fehér rassz felsőbbrendűségének koncepciójából
táplálkozik, és ez itatja át a nyugati nacionalizmusokat, és ez háborítja fel
nemzetközi ellenlábasaikat, és táplálja az ottani nacionalizmust. Aki pedig
fél, az egyrészt a választópolgár, akit félelemmel töltenek meg, és akitől ő
fél, a megfélemlített üldözött. 2013-ban a békéscsabai menekülttábor lakói
felgyújtották szállásukat, mert a magyar hatóság felé, a 19. sz.-i kolonizáló
Európa számára próbáltak jelzést adni (EU). A magyar menekültügyi
intézkedéseket egyébként EU nyomásra szigorítják a schengeni határ országot
keményebb fellépésre intve a migráció hátráltatása érdekében.
Magyarország belső nagy kisebbsége, a cigányság sok
többséghez tartozó emberben is félelmet kelt, ahogyan hasonlóan viszonyulnak a
romákhoz sok európai országban. (Ha a Párizs környékén élő romák lakásainak
felszámolására, és kitoloncolásukra gondolunk, vagy 2014. első EU-s politikai
hajcihőjére, a brit kormány által javasolt, a munkaerő szabad áramlását
korlátozó esetleges intézkedésekre, mellyel a főként bolgár és nagy részben
roma munkavállalók angliai munkához jutását korlátoznák, ellenkezve az EU fő
belpolitikai elvével). Ez a félelem is politikai manipulációk hatása, elég
valakiről rosszat állítani, az tovább gyűrűzik a közvélekedésben. A folyamatos
támadás pedig katasztrófához vezet. Legjobban mégis a romák félnek, és mindazok
az emberek, akiknek identitásához hozzátartozik, hogy egy bizonyos csoport
ellenük beszél, és ennek folyományaként akár támadást is intézhet ellenük.
Hasonlóan, ahogy az öbölháború esetében a nyugati sajtó egy része a muszlim
identitásban gonosz eszmét írt le, úgy a rasszistának joggal nevezhető
magyarországi hangadók egyes romákban a többségnél rosszabb embert látnak, vagy
éppúgy kikerekíthetjük, hogy gonosz szándékot. Arisztotelész, az etika primer
forrása szerint pedig a félelem a gonosz sejtése, vagy a gonosz szándéktól való
tartás. Ez a gonosz az emberi gondolkodásban (és erősen a keresztény
elképzelésben) úgy jelenik meg képletesen, hogy a tér mitológiai hármas
tagolásában a pokolhoz, alsó világhoz tartozik. A félelem zsigeri, amelyet
érezhet az, aki olyan emberrel találkozik, akit így gyanúba kevert egy
politikai manipuláció.
Hasonló okokból támogatta a társadalom a fegyverkezési
verseny politikáját a Hidegháború alatt. Féltek a pusztulástól, és ezért egyre
pusztítóbb fegyverrendszereket építettek ki.
2.2 Az ellenségkép lehetséges jövője
Stanisław Lem szerint, ha a 21. sz. során létrejönnének
olyan fegyverek, amelyek nem létezővé tennék a frontvonalakat, harctereket, és
bármikor bárhol bevethetőek lennének, megszűnnének a politikai propaganda
létfeltételei, mert olyan fokú és állandó lenne a félelem, és nem térbeli viszonylatok,
távolság, más-helyek függvénye lenne az ellenség képe – olyannyira átalakulna
az ellenségkép, hogy többé lokális politikai eszmékre, helyi propagandára se
lenne szükség. Bárki bármiről is gondolkodna, bármilyen politikai véleményt
képviselne, nem állna érdekében erről csoportokat meggyőzni, mert a háború
globális szinten, minden térségben kivétel nélkül jelen lenne, az ellenség
elpusztítása nem követelne inváziót, következésképp nem lenne viszonyítási pont
az ellenség kilétét illetően, az ellenség képe nem kötődne földrajzi
identitáshoz. Vélemények és felhatalmazások nélkül bárki bárhol elpusztítható
lenne, tehát hatalmi jogok formálása nélkül, a megvédendők képviselete nélkül
zajlódhatna a háború. Ennek a lehetséges korszaknak a fegyvereit Lem multifunkcionális
nanogépekként képzeli el, melyeket nem is humán hadsereg irányítók, hanem
automatikus fegyverrendszerek programjai vezérelnek. Lem abból indul ki, hogy a
Hidegháború alatt is önmagát generáló elvek szerint egyre bonyolultabbá és
egyre gyorsabb ütemben változókká váltak az amerikai és szovjet
rakétarendszerek.
„Együtt tették tönkre az országot.” „Elpusztítják az elért
eredményeinket.” – jobb és baloldali aggályok a 2010-es évek elejéről. Ez, a
pusztulástól, pusztítástól való félelemre játszó politikai manipuláció kivétel
nélkül az egész világon jellemzően befolyásolja a számos országban forrongó
indulatokat.
Nemcsak a polgárháború sújtotta régiókban, napjainkban Magyarországon
is megnevezhető az erőszak. A politikai indítékú elpusztítás egyik
magyarországi szimbóluma a 2008-2009-ben történt ún. cigány-gyilkosság sorozat.
A Skins4Skins Hungary nevű csoport 2013-ban interjút készített a gyilkosságok
egyik vádlottjával, amelyben a félelem, és az agresszió, mint tézis, antitézis
és szintézis tartalmi elemei jelennek meg a börtönéletben, idézhetem Hegelt:
„Felfogni annyit jelent, mint uralkodni”. – legalábbis az erő látszatát keltő,
hétköznapi viselkedésében a politikai elvek tartalmi meghatározásai hatására
cselekvő ember számára. Az interjú szövegéből: „Skins4Skins: - Őrökkel
volt valami konfliktusod, esetleg jó viszonyban voltál velük?
A vádlott: - Többnyire jól kijövök az őrökkel, nem nagyon
volt atrocitásom. Egyszer egy cigány őr ( ilyen is van ) megkérdezte: „Voltál
már megverve? - Mondom: „Nem!” - Erre ő: „Majd leszel!” Hát igen, nem volt egy
nagy IQ bajnok, de hát seggfejnek is kell lennie valakinek, elvégre börtönben
vagyok.”
A pszichológia számos álláspontja szerint az ilyen agressziót
a düh váltja ki, és ez az agresszió dühöt kelt a megtámadottakban is. Az
agressziót okozó dühöt politikai manipuláció váltotta ki, erősítve a düh
érzését az agresszorban, akin elhatalmasodott az érzés, miszerint dühe jogos.
Mint azt Raymond Novaco, amerikai pszichológus mondja, aki veterán katonákkal
is foglalkozik: „A düh egy érzés és az agresszió egy viselkedés. Ez a kettő nem
ugyanaz, és az, ha valaki dühös, nem fordítható le arra, hogy agresszív lenne.”
Tehát az egyén döntésén múlik, hogy dühét esetleg agresszív viselkedéssel
fejezze ki. A politikai manipuláció öngerjesztő rendszere az emberekben lévő
alapvető pszichikus elemek összhangjával játszik, lelki folyamatokat
befolyásol. Akár tragédia okozója is lehet, melyeket a legegyszerűbb eszközökkel
indít be, mint a dühkeltés.
2.4 Oktatási és társadalmi normák működése
„Az erkölcsi erény
ugyanis kellemes, illetve kellemetlen érzésekkel függ össze. Mert hiszen
rendesen a gyönyörűség miatt cselekszünk rosszat, s a kellemetlen érzés miatt
húzódozunk az erkölcsös tettektől. Ezért, miként Platón mondja, szükséges, hogy
már gyermekkorunktól kezdve bizonyos irányításban legyen részünk, azazhogy
annak örüljünk és azon bánkódjunk, amin kell: a helyes nevelés éppen ebben
áll.” – Arisztotelész, Niko. II.3.
Az oktatás a félelmek netovábbja. Az intézményesült
társadalomtól ez ember életében először az oktatásban való részvételekor kap
pofonokat. Jó esetben a félelem ösztönöz, rossz esetben gátol. Azokban pedig,
akik számára az oktatás cirkusza irreleváns a társadalmi hátterük alkotta
tradícióban (ezt sokszor állítják a szegény gyerekekre és főként a romákra),
olyan ellenérzést kelt a félelemgyártó oktatás-gépezet, hogy ignorálják a
tudást, esetleg megverik a tanárokat.
Mindez a 19. századi fegyelmi társadalom hagyatéka (melynek
elméletéről Foucault és Deleuze ír), annak a társadalomnak, amely kolonialista
volt, és rasszista. A történelmi logika azt diktálja, aki fegyelmi társadalmat
tart fenn egy iskolában, az azt akarja megmondani, hogy neki mi fáj, és ő minek
örül, mindezt a rasszista vagy éppen nyitott elképzelései szerint. A 18-19.
sz.-i korszaknak az utódja lenne az ellenőrzés társadalma, amelyben ki-ki maga
dönt, de ha hibázik, azt tudják. Többé már nem fegyelmezett kisebbséghez
tartozik, amennyiben nem a hatalom képviselője, de ugyanúgy ki van
szolgáltatva, mint a többi kisebbség, hiszen itt mindenki egy vagy több
kisebbséghez tartozik. A kisebbség mindazonáltal az előbbiben, a 19. századi
rendszerben is a saját törvényei szerint él a gyakorlatban, illegálisan, de ha
konfrontálódik a hatalommal, az erőtől félnie kell. Az ellenőrzés világában
pedig hivatalosan a félelem nem létezik, hagyják, hogy a jogszabályok ellen
vétő vagy a ki-tudja-kinek az érdekeit sértő hadd sétáljon bele a saját
csapdájába. Miként a konkrét hatalom erejétől való félelem jellemezte a 19.
századot, úgy a 19. századi kép szerinti, a morál feletti hatalom gyakorlásának
vágya ma is fűti a politika egyes szereplőit. Azonban a 20. században
kialakult, és ma újdonságként aktuális ellenőrzés társadalmában a félelem nem
konkrét, hanem népi legendák keringenek körülötte, melyek arctalan szereplőkről
szólnak (pl. konspirációk, titkosszolgálatok, terroristák, veszélyes
kisebbségek), amelyek a láthatatlan intézményeket próbálják felfedni. Ez a félelem
is alattomos, de nem a nádpálca félelme, inkább egy kitalált valóság félelme,
amelyet senki nem tud úgy megkonstruálni, hogy kétségkívül érvényes legyen.
Tehát olyasfajta félelmek építik fel társadalmunkról alkotott képünket, mint
mikor valaki éjszaka a tárgyak mozgó árnyaiban esetleg egy veszett kutyát lát,
miközben feltehető, hogy előfordulhat akár egy valódi veszett kutya is a
környéken.
3. Az ember saját
félelmei
Az ókori görögök úgy tartották, hogy az ember félúton van az
állatok és az istenek között. Az emberek ezért félnek, mert részben állatok, az
isteni, a kultúra arra szolgál, hogy meghaladjuk az állati vonásaink által létező
tulajdonságainkat.
„Nem félek a haláltól; csak nem akarok ott lenni, amikor
megtörténik.” Woody Allen híres szállóigéjében van egy helyhatározó: az „ott”.
Mintha az ott levés mellőzésével megúszhatnánk a halált. Kállai János szerint a
térbeli létezést alapvetően meghatározza a „tájékozódás, a rejtőzködés, a
félelem”, mely az állatokkal közös vonás, és a térélményhez kapcsolódó emberi
tulajdonság. A halál ott történik, ahol, és elkerülhető, ha esetleg egy
veszélyes térbeli objektumról van szó, mint egy forgalmas útszakaszon való
átkelés. Térbeli félelmes tapasztalatainkat vetítjük ki minden félelmes
dologra. A félelem bennem van, okozója pedig rajtam kívül. A halál eljön értem,
vagy a halálba indulok.
„Annak, aki legyőzi a félelmeit, igazán szabadnak kell
lennie.” – állította Arisztotelész. Tehát a megszabadulás állapota a félelem
nélküliség, talán olyan állapot, amit egészséges halandó nem élhet át, kivéve,
ha több egyszerű és hétköznapi embernél. A zen buddhisták szerint a buddhává
válás egyik alapvető módja a félelemtől való megszabadulás. A csan buddhizmusnak,
a zen kínai elő-változatának negyedik pátriárkája Tao-hszin volt: Ő azt kérdezte
elődjétől: „Mi a megszabadulás módja?” Mestere visszakérdezett: „Ki láncolt
meg?” Tao-hszin: „Engem senki…” Mire a mester: „Akkor hát mitől akarsz
megszabadulni?” – s ekkor világosodott meg Tao-hszin. Tao-hszin később csan
mesterként Fa-jung-nál, a szentéletű remeténél járt. A találkozásukkor a
vadonban elbődült egy állat, mire Tao-hszin összerezzent. Fa-jung ekkor
szólott: „Látom, még benned van…” (a félelemre célzott). Tao-hszin ugyanezt a
megjegyzést mondta Fa-jungnak, amikor Fa-jung habozott önmagát Buddhának
tekinteni, és Fa-jung ezt az összefüggést belátva jutott el a tökéletes
megvilágosodás állapotába. Maga Buddha egy példabeszédében az embert úgy
mutatja be, mint aki tigrisek elől futva egy szakadék szélén felmászik egy
ágra, amelyen kígyókkal találkozik, és észrevesz egy fürt szőlőt az ágon, mert
az szőlőtőke, és enni kezdi. „Milyen édes a szőlő.”- mondja Buddha.
Heidegger szerint a világban való létezés, maga a lakozás
lényege a megóvottság érzése. Kemény Katalin egy lakozással kapcsolatos
könyvében A szükség c. fejezetét úgy kezdi, hogy „A házat fel kell építeni, a
házat lakni kell, a házat el kell hagyni. A három mozzanat a szorongóban három
szétválasztható, sőt egymást követő állomásnak tűnik, s ezért félelme is
folyamatos…” Tényi Tamás pszichotikus állapotok leírása közben leírja az
egészséges elme aggasztó félelmét, melyet akkor érez, ha „egész nap otthon ül”
vagy „túl sokat van távol otthonától.” Kemény Katalin fenti könyvének egy másik
fejezete arról szól, hogy magát a házat félelmek építik fel, és a háznak, mint
helyszínnek létezés-szerepe a démonok rituális elűzésekor nyilvánul meg a régi
népi kultúrában. Valamint a születés és a halál számára egyaránt helyszínt
biztosít. Az állatok „otthonai” fészekrakó helyek, melyeket megóvni
igyekszenek, és félnek a betolakodástól, biztonságra törekszenek. Tényi Tamás
szerint az otthon érzete nem objektív térélmény kérdése, az otthonérzet feledi,
hogy mi van kívüle, mellette, felette és alatta, mármint ha objektíven pl. egy
társasházi lakásra gondolunk. Az otthon a félelmektől való megszabadulás tere
lenne optimális esetben, melyet szociális problémák, valamint legfőképp a
készenlétbe állított technikai médiumok privát tereket megszüntető hatásai
csorbíthatnak. Társadalmi és társasági félelmeink mind jobban megjelenhetnek
otthonunkban, mint ahogy a modern történelem folyamán növekvő mértékben
változtatták meg az otthon és a publikus tér valaha létezett különbségét, mely
jelenségre Habermas is rámutatott a társadalmi nyilvánosságot vizsgálva.
3.2.1 Az unalomtól való félelem
A kortárs nyugat emberi létállapota a folyamatos stimuláció,
a folyamatos szórakozás, az interaktív mechanikájú digitális eszközökkel való
játék. Neil Postman „halálba szórakozzuk magunkat” kijelentésének mai
relevanciája, a televízió és a 20. sz. médiumainak öröksége ez. Félünk a
tétlenségtől, az unalomtól, folyamatosan figyelni akarunk valamire.
„A 21. századi lét valóban kényelmes és tele van fizikai
komforttal. Több és több a kényelem és a mód a szórakozásra és az emberek közti
kapcsolatokra, mint korábban bármikor. Az internet és kommunikációs
technológiák eszközöket kínálnak, hogy betöltsenek minden pillanatot az emberek
szabadidejében, éjjel-nappal. Tehát ez egyszerűen mindenkit lefoglal mindenkor.
A függőség, amelyet érzünk a szociális média szájtok, emailek, mobiltelefonok,
ipodok iránt, felemészt bennünket, néhány másodpercet eltölteni nélkülük kínzó
érzésnek tűnik…” – írja Goodpal, egy szabad publikációs lehetőséget biztosító
weboldal publicistája.
3.2.2 Félelem a gépi kultúrától
Minden 20. sz.-i jóslat ellenére egy átlagos háztartás
Androidja nem egy ember küllemű robot, hanem operációs rendszer a főként
szórakozásra használt telekommunikációs eszközökön. Ennek egyik oka talán az
emberszabású robotoktól való emberi félelem. A Live Science magazin 5 indokot
sorol fel, miért érdemes a robotoktól félni: 1. a kütyük és bionikus
eszközök révén magunk is robotokká válhatunk. 4. a robotok elveszik a
munkahelyünket, 3. a
robotok embereket ölhetnek, sőt fellázadhatnak. 2. egy robot akár tökéletesebb
szerető lehet, mint egy ember, és 1. az emberek megszemélyesítik azokat a
dolgokat, amelyek antropomorfak, ezért jobb, ha robotok tervezésekor kizárják
az emberekre hasonlító külcsínt, mert egy ember képes rajongani egy állatért
vagy akár autójáért is. Az ember attól fél, hogy a robotok átveszik a helyét,
ahogy az számos kult filmben megjelenik; a 21. században eddig a Mátrix
trilógia volt a legkarakteresebb felvázolása az ilyen félelmeknek.
Egy esszé szerzője, Arthur A. Felts, a College of Charleston
professzora szerint a 20. századot a futurizmus, és a jövő borzongató
fenségessége járta át. Félelem a jövőtől, ami manapság esszéje kiemelt
szerzője, Douglas Rushkoff szerint egy állandó jelen katarzisba megy át, a
jelen pillanat ünneplésébe. Az állandó jelenben élés állandó félelmet szülhet a
folyamatos konfrontáció miatt. A szerző azonban rávilágít: a személyes
narratívánk széteső események fragmentumaiból áll, amely szerkezet meggátolja a
saját életfolyam értelmezését.
Még a gépek is képesek a félelemre, amennyiben beléjük
programozzuk. Ahogyan Vilém Flusser kifejti, a gép apparátusok emberi
gondolkodást szimuláló rendszerek, melyek az agy kiterjesztései, illetve a
gondolkodás elvét követik. Valójában az ember fél, de beleprogramozhatja a
gépbe is. Ha például tartok az egerektől, egércsapdát használok. A csapda az,
aki gondolkodik, a mechanika törvényei szerint reagál az egér mozdulataira,
mert ez van a programjában. Ha félek a számítógépeim betolakodóitól, vírusirtót
vagy blokkoló rendszert használok, amely maga is fél egyes programoktól, emberi
intelligencia nélkül is, ha ez benne van a programjában.
3.3 Félelem a félelemtől
A kortárs kultúrában megjelenik a magától a félelemtől való
félelem, vagy a rossz érzésektől, akár az ellenérzésektől való félelem is. A
2000-es évtől datálható pozitív pszichológia, amely Martin Seligman és
Csíkszentmihályi Mihály kezén jött létre, és célja, hogy felkutassa „hogyan
tehetik a normális életet még teljesebbé". A pozitív pszichológia azokat a
kutatásokat támogatja, amelyeknek célja egy zökkenőmentes emberi élet
létrejötte, a tehetséges egyének tudományos alapú zsenivé fejlesztése. Egy
ezekhez hasonló kutatásban például azt vizsgálták, milyen zenét kell játszani
az alanynak, hogy jókedvűen, összeszedett térbeli tájékozódó képességgel oldja
meg a feladatát. Tehát a világ ontológiai és etikai jó és rossz voltában a jót
oly módon részesítik előnyben, hogy olyan tudás birtokába szeretnének jutni,
mellyel akár mindenkor elkerülhető lenne a rossz, vagy legalábbis az erre való
törekvés jellemzi a pozitív pszichológiát.
Nagyszabású 19. sz.-i színdarabunkban, Az ember
tragédiájában Ádám utolsó szavai: „Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!”
Tehát a modernség alapeszméje, a haláltól való félelem, a halál felett aratott
győzelem vágya. Ez a félelem irányítja a gyógyszeripart, és számos olyan
vállalkozást, mint az öregedés genetikai meggátolásának kutatását, vagy pl. a
cryopreservatio-t, amely az emberi test olyan célú lefagyasztását jelenti,
amikor a páciens még él vagy nemrég hunyt el, és testét lefagyasztják abban a
reményben, hogy a jövő orvosai tudják majd a megoldást gyógyíthatatlan
betegségére. Ez egy olyan lefagyasztást jelent, amelyből való kiolvasztás után
jelenleg nem megoldható a páciens életben tartása egy pillanatig sem, mivel
jelenlegi tudásunk szerint a fagyásba bárki belehalna. Újjáélesztése a jövőre,
és a technikai haladásba vetett hit vélt bizonyosságára van bízva.
3.5 Adott helyektől való félelem
Mint arra Kállai János is rámutat, a fejekben lévő mentális
térkép, adott esetben várostérkép, szubjektív területjelölő helyszínek
meghatározta hálózat. Adott esetben, ha valami rossz történik velünk egy adott
helyen, félni kezdünk a környékétől. Azonban olyan helyektől is félünk,
amelyekre még be sem tettük a lábunkat, és ez is sajátos egyéni pszichénk
eredménye. Azonban azok a körülmények, melyek ilyen esetben nyomot hagynak
pszichénkben, sokszor társadalmi jellegűek. Ha valaki olyan identitással
rendelkezik, amely kiszolgáltatottá teszi őt egy adott helyszínen, nem szívesen
merészkedik oda. A városi terek adott napszakokban is más-más képet festenek,
de a városok negyedekre való bomlását az egymás mellett élő csoportok egymástól
való félelme is inspirálja. Kimondott tény, hogy ahol sok roma vagy szegény
bevándorló él, ott alacsonyabbak az ingatlan árak, mert a környezet a többség
számára idegen azon a környéken. Ez az alacsony ár a szegény embereket vonzza,
és így szlömösödnek el városrészek. A 8. kerület hírhedten szlöm, azaz polgári
gettó, és a lakosok együttélésének szociális válságai itt a legkézenfekvőbbek –
pl. az intravénás droghasználat mértéke okozta válság, és a kerület vezetésének
progressziót gátoló intézkedései 2013-ban. (Nevezetesen a Kék Pont
drog-segélyszolgálat tűcsere programja támogatásának leállítása.) Ez a szlömmé
válás, a többség szemében taszító lepukkadást jelent, aminek a megoldása a
hatalom részéről a gentrifikáció, amikor úgynevezett rehabilitáción esik át az
épített környezet, drága építkezéssel emelik az ingatlanárakat menekülésre
késztetve a szegény embereket, akiknek sokszor egyszerűen nincs hová menniük.
Gyakran lepusztult szociális lakásokat tartalmazó házakat szűntetnek meg helyet
biztosítva a gentrifikáció számára, sokszor az egykori szociális lakások lakói
számára nincs új menedék. Ilyen körülmények között élő emberek élményeik
hatására félelmet érezhetnek akkor is, ha egyszerűen az ügyeik intézése közben
a hatóságoknál kell megjelenniük, nem is beszélve arról, hogy hallgatólagosan
nem használhatnak nyilvános helyszíneket a városban pusztán szegénységük okán,
mert szemet szúrnak a biztonsági alkalmazottaknak ruházatuk miatt, vagy egész
egyszerűen hozzászoktak ahhoz, hogy ott ne bámészkodjanak, ahol nem az ő
pénzükre szabják a szolgáltatásokat. Félnek.
4. Félelem a
művészetben
A félelem tárgyainak megjelenése a művészetben a horror
fikciók hagyományaira épül. A Grimm meséktől az igazán félelmet keltő középkori
mondákig, vérfarkas történetekig az elfeledett rétegekben eredeztethető az a
hagyomány, hogy a művészet eszközeivel félelmet kelt a befogadóban, akinek
műélménye a történet feldolgozása során a félelem révén intenzívebbé válik. Edgar
Allan Poe-tól Draculán át Stephen King-ig, és a 80-as évek biohorrorjáig
félelmetes kalandokban lehet részünk, melyeket a félelem révén tesznek
számunkra emlékezetessé.
„A félelmet nem nehéz megérteni. Mindenekelőtt nem
gyermekkorunkban ijesztettek meg minket? Semmi sem változott azóta, mióta
Piroska találkozott a farkassal. Ami ma ijesztő, az pontosan ugyanaz, mint ami
tegnap volt ijesztő. Ez csak egy másmilyen farkas. Ez a félelem komplexum
minden individuumban gyökerezik.” – mondta Alfred Hitchcock. Ezt a folytonos felénk
áramló félelmet jelöli Anish Kapoor „Lövés a sarokba” – 2008 c. munkája, mely
odafelé irányítja a vérvörös festéklövedékeket, a terem sarkába. Ez a
szimbolikus félelem gyűlik és halmozódik, és mint absztrakt anyaghasználat,
rétegződik, egymásra rakódik, szétterül, roskad, és más és más
anyagstruktúrában létezik, ahogy saját terhe egyre nő. Kulturális félelem
rétegeink is azonos anyagból álltak mindig is, de e-képpen rétegződnek
egymásra, egyirányú folyamatként. Ahogyan a félelem mindig kapcsolatot létesít
a legősibb tudati elemekkel, Tényi Tamás leírásában a paranoia is archaikussá
váló elme tulajdonsága, amely elveszíti az objektivitás eszméjének irányítását.
Félelmünk nem racionális, hanem ősi tulajdonság. Annyiban racionálisnak
nevezhető, hogy az állatokkal közös létünkben a támadástól, pusztulástól való
biológiai félelem alapvető tulajdonságunk. Nélküle nem tudnánk a térhez
alkalmazkodni, és a paranoid betegségek esetében is a tér szimbolikus értelmet
nyer. Az anyag szimbólummá válik, csakúgy, mint a művészetben (pl. Kapoor
festéke).
Paul Virilio szerint a kortárs művészet fő kérdése, hogy
tulajdonképpen minek is a kortársa. Két félelmes eseményt jelöl meg,
Auschwitz-ot és Csernobilt, amelyek hatásaikkal meghatározzák az ember és a
környezete elpusztítására törő pusztító energiák elképzelését. A „kortárs
művészet borzalmai”, a giccstől való elkülönülése indokolható a pusztulástól
való félelem hajtotta intellektuális törekvésekkel. Akárcsak a humánum vagy az
ökológiai mozgalom megnyilvánulási formáiban, a művészetben.
Caterina Albano, egy idevágó könyv szerzője szerint a
félelem érzése maga, a mai korszellem. 2009-ben, az 53. Velencei Biennálén a
spanyol Murcia-régió pavilonjában a téma a félelem volt. Idézve a
sajtóközlemények szövegeiből, ami a kiállítás koncepcióját hirdeti:
„A félelem
társadalma: Mitől félnek legjobban az emberek? Változástól, a másiktól,
pénzügyi káosztól, pókoktól, haláltól, terroristák támadásaitól,
munkanélküliségtől, a bukástól, bevándorlástól, egyedülléttől, a jövőtől… Az
alapvető ötlete ennek a projektnek egy olyan művészet felmutatása, amely
tükrözni tudná a félelmetes időket, amelyben élünk.”
5. Összegzés
A félelem érzésének kortárs históriáját kívántam felvázolni.
Hogy mitől félünk, az személyes érzelmünk. Ahogy Michel de Certeau rávilágít, a
járókelőnek fogalma sincs, mit csinál a többi járókelő. A félelem mindenkinek
érzése, kiiktatása már nem emberi létet jelentene. Legyőzni akkor lehet, ha
mind a vágy, indulat, félelem, magabiztosság, irigység, öröm, szeretet,
gyűlölet, sóvárgás, féltékenység, szánalom helyet kap a palettán. (Ezeket az
érzelmeket Arisztotelész sorolja fel etikájában.) Amikor az utcán közlekedünk,
fogalmunk sincs, a többi embert mi hajtja, ahogyan másnak sincs tudomása
mirólunk. A félelemtől való megszabadulásnak ez egy jó módja lehet, a
láthatatlanság, azonban nem a félelemtől való félelem, vagy létjogosultságának
ostoba tagadása. Talán az ember félelem nélkül akar élni. Krisztus mondja: Ne
féljetek. Az efféle megnyugvás nem a félelem kiiktatása, hanem a biztonság
megtalálása.
Irodalomjegyzék:
Edward Said: Hogyan talált magára Európa, miközben
bekebelezte a világot – Kultúra és identitás, Magyar lettre 2004.
Hans Belting: A Világművészet és a kisebbségek: a
művészettörténet új földrajza; A művészettörténet vége, Atlantisz könyvkiadó,
Budapest 2006.
Kállai János: Az ember térszemlélete, a térészlelés
antropológiai struktúrája; A térélmény kultúrtörténete és pszichopatológiája,
Tertia kiadó, Budapest 1998.
Hvg.hu: Felgyújtották a békéscsabai menekülttábort, 2013.
Kitekinto.hu – hírportál: Franciaország folytatja a
romatelepek felszámolását, 2013.
Hvg.hu: Schulz Cameronnak: az uniós szabad munkaerő-áramlás
nem újratárgyalható, 2014.
Stanislaw Lem: Az emberiség egy perce, Európa, Budapest 1988.
Deres.tv – szélsőjobboldali hírportál, 2013.
Raymond Novaco: Principles of Anger Management, Med.navy.mil
– az U.S.A. Haditengerészetének egészségügyi honlapja, 2014.
Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, Európa kiadó, Budapest
1997.
Gilles Deleuze: Utóirat az ellenőrzés társadalmához,
Buldózer – médiaelméleti antológia, Média Research Alapítvány, Budapest 1997.
Miklós Pál: A Zen és a művészet, LAZI, Szeged 2000.
Zen Buddhism, An Introduction to Zen with Stories, Parables
and Koan Riddles of the Zen Masters, decorated with figures from old Chinese
ink- paintings; Peter Pauper Press 1959.
Martin Heidegger: Építés / Lakozás /
Gondolkodás. UTÓIRAT (a Magyar Építőművészet
melléklete) 2003/1.
Kemény Katalin: A hely ismerője, 1970, Kortárs Kiadó,
Budapest 2006.
Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása,
Gondolat, Budapest 1971.
Neil Postman: Halálba szórakozzuk magunkat, Mozgóképkultúra
és médiaismeret szöveggyűjtemény, szerkesztő Gelencsér Gábor, MEK 1999
Livescience.com – népszerű tudományos portál: 5 Reasons to
Fear Robots, 2012.
Arthur A. Felts: Social Acceleration and the Technological
Sublime: The Loss of a Historical Narrative About the Role of Government,
College of Charleston, San Francisco 2013.
Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája,
Tartóshullám-Belvedere-ELTE BTK, Budapest 1990.
Wikipédia: pozitív pszichológia szócikk, 2014.
William Forde Thompson, E. Glenn Schellenberg, Gabriela
Husain: Arousal, Mood, and the Mozart Effect, Psychological Science 2001.
Madách Imre: Az ember tragédiája, Akkord kiadó 2011.
Wikipedia: cryonics angol nyelvű szócikk, 2014.
Kállai János: Globális és lokális terek, mome.hu 2010.
444.hu – hírportál: Csak a szerencsén múlik, hogy nem tör ki
a HIV-járvány, 2013.
NZM: Immanens transzcendencia, Tranzit Blog 2013.
Tényi Tamás: Tér és forma. A pszichózisok térvonatkozásainak
egzisztenciálanalízise; A térélmény kultúrtörténete és pszichopatológiája,
Tertia kiadó, Budapest 1998.
Paul Virilio: Art and Fear, Continuum, London – New York
2006.
Caterina Albano: Fear and Art in the Contemporary World,
Reaktion Books, London 2012.
Michel de Certeau: Walking in the City; The Practice of Everyday
Life, University of California Press 2011.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése