Új blog - New Blog:

http://elveszettszavak.blogspot.hu/

A Képző Intermédia szakán harmad évben szigorlatot írunk Technikai Médiumok Elmélete tárgyból. A tanév végén kell benyújtani a bíráló tanároknak, de egész éves rákészülést igényel. A félévi vizsgákra való készülés közben megírtam a szigorlatom első változatát. Ez az Intimate Spaces című blogom kutatási témáira alapul, és fontos lépés volt ehhez a bloghoz is. Ezúton teszem közzé a szöveget, ami nem biztos, hogy a majdani szigorlat szövegével azonos. Tillmann József (C3), a konzulensem már látta, és nem bátortalanított el. A szöveg egyelőre átfogóan foglalkozik a félelem érzetével némi téri tudománnyal megspékelve. Félúton van az említett és eme blog között.

Magyar Képzőművészeti Egyetem

Intermédia Tanszék

Félelem a városi térben

Mint közszájon forgó rejtett üzenet

Konzulens: Tillmann József

Sós József

3. évfolyam

Tartalomjegyzék:

1. Bevezetés

2. Félelem a politikában

            2.1 A nacionalizmus és az identitás félelmei

            2.2 Az ellenségkép lehetséges jövője

            2.3 A politikai agresszivitás

            2.4 Oktatási és társadalmi normák működése

3. Az ember saját félelmei

3.1 A félelem mint alapállapot és a tere

3.2 A technológiai érem két oldala a félelemmel kapcsolatban

3.2.1 Az unalomtól való félelem

                        3.2.2 Félelem a gépi kultúrától

            3.3 Félelem a félelemtől

            3.4 A halálfélelem kérdésére adott technológiai válaszok

            3.5 Adott helyektől való félelem

4. Félelem a művészetben

4.1 A horror

            4.2 A horror okai

5. Összegzés

Irodalomjegyzék

1. Bevezetés

Nem akarom azt a látszatot kelteni, mintha a félelem lenne az egyetlen emberi érzelem, amely kultúránk alakulásának mozgatója, és megélt következménye lenne. Mint azt Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában megfogalmazta, több olyan érzelem van, amely meghatározza az ember életét. A félelem témáján alapuló esszém indoka a populáris kultúra ideál-kultusza, és azon elképzelés léte, miszerint vannak emberek, akik félelem nélkül, bátran élnek, és a rajongó ügyes-bajos embernek ezekhez kéne hasonlítania, azonosulnia, és olyan tárgyakat és szolgáltatásokat fogyasztania, amelyek bátrabbá, félelemnélkülivé teszik. Véleményem szerint „a szomszéd fűje zöldebb” elképzelés alaptalan, és sokan hajlunk erre a butaságra azon elv miatt, amit Jung fejtett ki, miszerint a közös nevezők sok ember, embertömegek között nem egyebek, mint silány vagy primitív gondolatok. Ezeket a közkeletű, silány és primitív gondolatokat kívánom elemezni, és bemutatni megőrizve őket eredeti nyerseségükben, és az elméleti diskurzusok azon elemeivel társítani őket, amelyek leginkább biztosítják eredeti közszájon forgó üzenetüket. Mindezek a félelem érzetével kapcsolatosak.

2. Félelem a politikában

2.1 A nacionalizmus és az identitás félelmei

Edward Said szerint a kultúra és a nemzeti identitás alappillérei a felsőbbrendűség és a xenofóbia, ahogyan az a 19. sz.-i gyarmattartó politikai beszédben nyersen és kérkedően megmutatkozott, a 20. sz.-i ultranacionalizmus okozta katasztrófák és a political correctness előtt. Európában a kolonialista hatalom képviselői nyíltan hirdették saját civilizációik felsőbbrendűségét a Hans Belting által kisebbségként leírt világ-többséggel szemben. Ez a többség jelenleg kisebbségekként jelenik meg az európai társadalmakban a migráció hatására. Európa, mely a technikai progresszió kitalálója, valamint az egész Nyugat, kívülre irányuló és saját belső kisebbségeivel szemben folytatott félelem szülte megnyilvánulásokból építi közbeszéd kultúráját. Egy amerikai humorista szerint „a fehérek utálják a feketéket, de ezek együtt utálják a latin amerikaiakat. De semmi baj, mert ezek együtt utálják a kínaiakat.”

A nyugati demokráciák választóit politikai erők olyan üzenetekkel manipulálják, amelyekről úgy vélik, hogy azt könnyű megérteni akár pillanatok alatt, bárki számára. És ezek a félelmek tárgyai, az egyén, a család, a közösség ellen irányuló erőszaktól való félelem. Said szerint az öbölháború amerikai teoretikusa civilizációk közti összecsapásról beszélt a televízióban, amely teória azóta gyűrűzik a közvéleményben. Said véleménye szerint minden kultúra nacionalista és militáns.

Ami igaz az egyikre, az a másikra éppúgy. Azonban Hans Belting nyomán azt is kijelenthetjük, hogy a nacionalizmust a Nyugat archaikus kultúrákra és törzsi társadalmakra vetítette rá akkor, amikor azok saját kultúrájukkal akartak foglalkozni az európai helyett. Ma létezik már egy Világkultúra, amely azonban senkinek nem adhat identitást, csupán arra jó, hogy a művészek motívumokat gyűjthessenek belőle. Maga, a világkultúra Belting szerint a globális média fantomja, amely a világfalu elképzelésében jelenik meg. Sokrétűségével és virtualitásával képtelen úgy működni, mint a lokális kultúrák, amelyek hibrid kultúrákká váltak, identitások keveredésévé. Ma a világ politikai palettáján kivétel nélkül minden országban a bal-jobb séma áll fenn, és törzsi kultúrákkal csak a helyi ünnepeken találkozunk.

Így, belül a világ kultúrájában a félelem tehát a 19. sz. gyarmati eszményéből, a fehér rassz felsőbbrendűségének koncepciójából táplálkozik, és ez itatja át a nyugati nacionalizmusokat, és ez háborítja fel nemzetközi ellenlábasaikat, és táplálja az ottani nacionalizmust. Aki pedig fél, az egyrészt a választópolgár, akit félelemmel töltenek meg, és akitől ő fél, a megfélemlített üldözött. 2013-ban a békéscsabai menekülttábor lakói felgyújtották szállásukat, mert a magyar hatóság felé, a 19. sz.-i kolonizáló Európa számára próbáltak jelzést adni (EU). A magyar menekültügyi intézkedéseket egyébként EU nyomásra szigorítják a schengeni határ országot keményebb fellépésre intve a migráció hátráltatása érdekében.

Magyarország belső nagy kisebbsége, a cigányság sok többséghez tartozó emberben is félelmet kelt, ahogyan hasonlóan viszonyulnak a romákhoz sok európai országban. (Ha a Párizs környékén élő romák lakásainak felszámolására, és kitoloncolásukra gondolunk, vagy 2014. első EU-s politikai hajcihőjére, a brit kormány által javasolt, a munkaerő szabad áramlását korlátozó esetleges intézkedésekre, mellyel a főként bolgár és nagy részben roma munkavállalók angliai munkához jutását korlátoznák, ellenkezve az EU fő belpolitikai elvével). Ez a félelem is politikai manipulációk hatása, elég valakiről rosszat állítani, az tovább gyűrűzik a közvélekedésben. A folyamatos támadás pedig katasztrófához vezet. Legjobban mégis a romák félnek, és mindazok az emberek, akiknek identitásához hozzátartozik, hogy egy bizonyos csoport ellenük beszél, és ennek folyományaként akár támadást is intézhet ellenük. Hasonlóan, ahogy az öbölháború esetében a nyugati sajtó egy része a muszlim identitásban gonosz eszmét írt le, úgy a rasszistának joggal nevezhető magyarországi hangadók egyes romákban a többségnél rosszabb embert látnak, vagy éppúgy kikerekíthetjük, hogy gonosz szándékot. Arisztotelész, az etika primer forrása szerint pedig a félelem a gonosz sejtése, vagy a gonosz szándéktól való tartás. Ez a gonosz az emberi gondolkodásban (és erősen a keresztény elképzelésben) úgy jelenik meg képletesen, hogy a tér mitológiai hármas tagolásában a pokolhoz, alsó világhoz tartozik. A félelem zsigeri, amelyet érezhet az, aki olyan emberrel találkozik, akit így gyanúba kevert egy politikai manipuláció.

Hasonló okokból támogatta a társadalom a fegyverkezési verseny politikáját a Hidegháború alatt. Féltek a pusztulástól, és ezért egyre pusztítóbb fegyverrendszereket építettek ki.

2.2 Az ellenségkép lehetséges jövője

Stanisław Lem szerint, ha a 21. sz. során létrejönnének olyan fegyverek, amelyek nem létezővé tennék a frontvonalakat, harctereket, és bármikor bárhol bevethetőek lennének, megszűnnének a politikai propaganda létfeltételei, mert olyan fokú és állandó lenne a félelem, és nem térbeli viszonylatok, távolság, más-helyek függvénye lenne az ellenség képe – olyannyira átalakulna az ellenségkép, hogy többé lokális politikai eszmékre, helyi propagandára se lenne szükség. Bárki bármiről is gondolkodna, bármilyen politikai véleményt képviselne, nem állna érdekében erről csoportokat meggyőzni, mert a háború globális szinten, minden térségben kivétel nélkül jelen lenne, az ellenség elpusztítása nem követelne inváziót, következésképp nem lenne viszonyítási pont az ellenség kilétét illetően, az ellenség képe nem kötődne földrajzi identitáshoz. Vélemények és felhatalmazások nélkül bárki bárhol elpusztítható lenne, tehát hatalmi jogok formálása nélkül, a megvédendők képviselete nélkül zajlódhatna a háború. Ennek a lehetséges korszaknak a fegyvereit Lem multifunkcionális nanogépekként képzeli el, melyeket nem is humán hadsereg irányítók, hanem automatikus fegyverrendszerek programjai vezérelnek. Lem abból indul ki, hogy a Hidegháború alatt is önmagát generáló elvek szerint egyre bonyolultabbá és egyre gyorsabb ütemben változókká váltak az amerikai és szovjet rakétarendszerek.

2.3 A politikai agresszivitás

„Együtt tették tönkre az országot.” „Elpusztítják az elért eredményeinket.” – jobb és baloldali aggályok a 2010-es évek elejéről. Ez, a pusztulástól, pusztítástól való félelemre játszó politikai manipuláció kivétel nélkül az egész világon jellemzően befolyásolja a számos országban forrongó indulatokat.

Nemcsak a polgárháború sújtotta régiókban, napjainkban Magyarországon is megnevezhető az erőszak. A politikai indítékú elpusztítás egyik magyarországi szimbóluma a 2008-2009-ben történt ún. cigány-gyilkosság sorozat. A Skins4Skins Hungary nevű csoport 2013-ban interjút készített a gyilkosságok egyik vádlottjával, amelyben a félelem, és az agresszió, mint tézis, antitézis és szintézis tartalmi elemei jelennek meg a börtönéletben, idézhetem Hegelt: „Felfogni annyit jelent, mint uralkodni”. – legalábbis az erő látszatát keltő, hétköznapi viselkedésében a politikai elvek tartalmi meghatározásai hatására cselekvő ember számára. Az interjú szövegéből: „Skins4Skins: - Őrökkel volt valami konfliktusod, esetleg jó viszonyban voltál velük?

A vádlott: - Többnyire jól kijövök az őrökkel, nem nagyon volt atrocitásom. Egyszer egy cigány őr ( ilyen is van ) megkérdezte: „Voltál már megverve? - Mondom: „Nem!” - Erre ő: „Majd leszel!” Hát igen, nem volt egy nagy IQ bajnok, de hát seggfejnek is kell lennie valakinek, elvégre börtönben vagyok.”

A pszichológia számos álláspontja szerint az ilyen agressziót a düh váltja ki, és ez az agresszió dühöt kelt a megtámadottakban is. Az agressziót okozó dühöt politikai manipuláció váltotta ki, erősítve a düh érzését az agresszorban, akin elhatalmasodott az érzés, miszerint dühe jogos. Mint azt Raymond Novaco, amerikai pszichológus mondja, aki veterán katonákkal is foglalkozik: „A düh egy érzés és az agresszió egy viselkedés. Ez a kettő nem ugyanaz, és az, ha valaki dühös, nem fordítható le arra, hogy agresszív lenne.” Tehát az egyén döntésén múlik, hogy dühét esetleg agresszív viselkedéssel fejezze ki. A politikai manipuláció öngerjesztő rendszere az emberekben lévő alapvető pszichikus elemek összhangjával játszik, lelki folyamatokat befolyásol. Akár tragédia okozója is lehet, melyeket a legegyszerűbb eszközökkel indít be, mint a dühkeltés.

2.4 Oktatási és társadalmi normák működése

 „Az erkölcsi erény ugyanis kellemes, illetve kellemetlen érzésekkel függ össze. Mert hiszen rendesen a gyönyörűség miatt cselekszünk rosszat, s a kellemetlen érzés miatt húzódozunk az erkölcsös tettektől. Ezért, miként Platón mondja, szükséges, hogy már gyermekkorunktól kezdve bizonyos irányításban legyen részünk, azazhogy annak örüljünk és azon bánkódjunk, amin kell: a helyes nevelés éppen ebben áll.” – Arisztotelész, Niko. II.3.

Az oktatás a félelmek netovábbja. Az intézményesült társadalomtól ez ember életében először az oktatásban való részvételekor kap pofonokat. Jó esetben a félelem ösztönöz, rossz esetben gátol. Azokban pedig, akik számára az oktatás cirkusza irreleváns a társadalmi hátterük alkotta tradícióban (ezt sokszor állítják a szegény gyerekekre és főként a romákra), olyan ellenérzést kelt a félelemgyártó oktatás-gépezet, hogy ignorálják a tudást, esetleg megverik a tanárokat.

Mindez a 19. századi fegyelmi társadalom hagyatéka (melynek elméletéről Foucault és Deleuze ír), annak a társadalomnak, amely kolonialista volt, és rasszista. A történelmi logika azt diktálja, aki fegyelmi társadalmat tart fenn egy iskolában, az azt akarja megmondani, hogy neki mi fáj, és ő minek örül, mindezt a rasszista vagy éppen nyitott elképzelései szerint. A 18-19. sz.-i korszaknak az utódja lenne az ellenőrzés társadalma, amelyben ki-ki maga dönt, de ha hibázik, azt tudják. Többé már nem fegyelmezett kisebbséghez tartozik, amennyiben nem a hatalom képviselője, de ugyanúgy ki van szolgáltatva, mint a többi kisebbség, hiszen itt mindenki egy vagy több kisebbséghez tartozik. A kisebbség mindazonáltal az előbbiben, a 19. századi rendszerben is a saját törvényei szerint él a gyakorlatban, illegálisan, de ha konfrontálódik a hatalommal, az erőtől félnie kell. Az ellenőrzés világában pedig hivatalosan a félelem nem létezik, hagyják, hogy a jogszabályok ellen vétő vagy a ki-tudja-kinek az érdekeit sértő hadd sétáljon bele a saját csapdájába. Miként a konkrét hatalom erejétől való félelem jellemezte a 19. századot, úgy a 19. századi kép szerinti, a morál feletti hatalom gyakorlásának vágya ma is fűti a politika egyes szereplőit. Azonban a 20. században kialakult, és ma újdonságként aktuális ellenőrzés társadalmában a félelem nem konkrét, hanem népi legendák keringenek körülötte, melyek arctalan szereplőkről szólnak (pl. konspirációk, titkosszolgálatok, terroristák, veszélyes kisebbségek), amelyek a láthatatlan intézményeket próbálják felfedni. Ez a félelem is alattomos, de nem a nádpálca félelme, inkább egy kitalált valóság félelme, amelyet senki nem tud úgy megkonstruálni, hogy kétségkívül érvényes legyen. Tehát olyasfajta félelmek építik fel társadalmunkról alkotott képünket, mint mikor valaki éjszaka a tárgyak mozgó árnyaiban esetleg egy veszett kutyát lát, miközben feltehető, hogy előfordulhat akár egy valódi veszett kutya is a környéken.

3. Az ember saját félelmei

3.1 A félelem mint alapállapot és a tere

Az ókori görögök úgy tartották, hogy az ember félúton van az állatok és az istenek között. Az emberek ezért félnek, mert részben állatok, az isteni, a kultúra arra szolgál, hogy meghaladjuk az állati vonásaink által létező tulajdonságainkat.

„Nem félek a haláltól; csak nem akarok ott lenni, amikor megtörténik.” Woody Allen híres szállóigéjében van egy helyhatározó: az „ott”. Mintha az ott levés mellőzésével megúszhatnánk a halált. Kállai János szerint a térbeli létezést alapvetően meghatározza a „tájékozódás, a rejtőzködés, a félelem”, mely az állatokkal közös vonás, és a térélményhez kapcsolódó emberi tulajdonság. A halál ott történik, ahol, és elkerülhető, ha esetleg egy veszélyes térbeli objektumról van szó, mint egy forgalmas útszakaszon való átkelés. Térbeli félelmes tapasztalatainkat vetítjük ki minden félelmes dologra. A félelem bennem van, okozója pedig rajtam kívül. A halál eljön értem, vagy a halálba indulok.

„Annak, aki legyőzi a félelmeit, igazán szabadnak kell lennie.” – állította Arisztotelész. Tehát a megszabadulás állapota a félelem nélküliség, talán olyan állapot, amit egészséges halandó nem élhet át, kivéve, ha több egyszerű és hétköznapi embernél. A zen buddhisták szerint a buddhává válás egyik alapvető módja a félelemtől való megszabadulás. A csan buddhizmusnak, a zen kínai elő-változatának negyedik pátriárkája Tao-hszin volt: Ő azt kérdezte elődjétől: „Mi a megszabadulás módja?” Mestere visszakérdezett: „Ki láncolt meg?” Tao-hszin: „Engem senki…” Mire a mester: „Akkor hát mitől akarsz megszabadulni?” – s ekkor világosodott meg Tao-hszin. Tao-hszin később csan mesterként Fa-jung-nál, a szentéletű remeténél járt. A találkozásukkor a vadonban elbődült egy állat, mire Tao-hszin összerezzent. Fa-jung ekkor szólott: „Látom, még benned van…” (a félelemre célzott). Tao-hszin ugyanezt a megjegyzést mondta Fa-jungnak, amikor Fa-jung habozott önmagát Buddhának tekinteni, és Fa-jung ezt az összefüggést belátva jutott el a tökéletes megvilágosodás állapotába. Maga Buddha egy példabeszédében az embert úgy mutatja be, mint aki tigrisek elől futva egy szakadék szélén felmászik egy ágra, amelyen kígyókkal találkozik, és észrevesz egy fürt szőlőt az ágon, mert az szőlőtőke, és enni kezdi. „Milyen édes a szőlő.”- mondja Buddha.

Heidegger szerint a világban való létezés, maga a lakozás lényege a megóvottság érzése. Kemény Katalin egy lakozással kapcsolatos könyvében A szükség c. fejezetét úgy kezdi, hogy „A házat fel kell építeni, a házat lakni kell, a házat el kell hagyni. A három mozzanat a szorongóban három szétválasztható, sőt egymást követő állomásnak tűnik, s ezért félelme is folyamatos…” Tényi Tamás pszichotikus állapotok leírása közben leírja az egészséges elme aggasztó félelmét, melyet akkor érez, ha „egész nap otthon ül” vagy „túl sokat van távol otthonától.” Kemény Katalin fenti könyvének egy másik fejezete arról szól, hogy magát a házat félelmek építik fel, és a háznak, mint helyszínnek létezés-szerepe a démonok rituális elűzésekor nyilvánul meg a régi népi kultúrában. Valamint a születés és a halál számára egyaránt helyszínt biztosít. Az állatok „otthonai” fészekrakó helyek, melyeket megóvni igyekszenek, és félnek a betolakodástól, biztonságra törekszenek. Tényi Tamás szerint az otthon érzete nem objektív térélmény kérdése, az otthonérzet feledi, hogy mi van kívüle, mellette, felette és alatta, mármint ha objektíven pl. egy társasházi lakásra gondolunk. Az otthon a félelmektől való megszabadulás tere lenne optimális esetben, melyet szociális problémák, valamint legfőképp a készenlétbe állított technikai médiumok privát tereket megszüntető hatásai csorbíthatnak. Társadalmi és társasági félelmeink mind jobban megjelenhetnek otthonunkban, mint ahogy a modern történelem folyamán növekvő mértékben változtatták meg az otthon és a publikus tér valaha létezett különbségét, mely jelenségre Habermas is rámutatott a társadalmi nyilvánosságot vizsgálva.

3.2 A technológiai érem két oldala a félelemmel kapcsolatban

3.2.1 Az unalomtól való félelem

A kortárs nyugat emberi létállapota a folyamatos stimuláció, a folyamatos szórakozás, az interaktív mechanikájú digitális eszközökkel való játék. Neil Postman „halálba szórakozzuk magunkat” kijelentésének mai relevanciája, a televízió és a 20. sz. médiumainak öröksége ez. Félünk a tétlenségtől, az unalomtól, folyamatosan figyelni akarunk valamire.

„A 21. századi lét valóban kényelmes és tele van fizikai komforttal. Több és több a kényelem és a mód a szórakozásra és az emberek közti kapcsolatokra, mint korábban bármikor. Az internet és kommunikációs technológiák eszközöket kínálnak, hogy betöltsenek minden pillanatot az emberek szabadidejében, éjjel-nappal. Tehát ez egyszerűen mindenkit lefoglal mindenkor. A függőség, amelyet érzünk a szociális média szájtok, emailek, mobiltelefonok, ipodok iránt, felemészt bennünket, néhány másodpercet eltölteni nélkülük kínzó érzésnek tűnik…” – írja Goodpal, egy szabad publikációs lehetőséget biztosító weboldal publicistája.

3.2.2 Félelem a gépi kultúrától

Minden 20. sz.-i jóslat ellenére egy átlagos háztartás Androidja nem egy ember küllemű robot, hanem operációs rendszer a főként szórakozásra használt telekommunikációs eszközökön. Ennek egyik oka talán az emberszabású robotoktól való emberi félelem. A Live Science magazin 5 indokot sorol fel, miért érdemes a robotoktól félni: 1. a kütyük és bionikus eszközök révén magunk is robotokká válhatunk. 4. a robotok elveszik a munkahelyünket, 3. a robotok embereket ölhetnek, sőt fellázadhatnak. 2. egy robot akár tökéletesebb szerető lehet, mint egy ember, és 1. az emberek megszemélyesítik azokat a dolgokat, amelyek antropomorfak, ezért jobb, ha robotok tervezésekor kizárják az emberekre hasonlító külcsínt, mert egy ember képes rajongani egy állatért vagy akár autójáért is. Az ember attól fél, hogy a robotok átveszik a helyét, ahogy az számos kult filmben megjelenik; a 21. században eddig a Mátrix trilógia volt a legkarakteresebb felvázolása az ilyen félelmeknek.

Egy esszé szerzője, Arthur A. Felts, a College of Charleston professzora szerint a 20. századot a futurizmus, és a jövő borzongató fenségessége járta át. Félelem a jövőtől, ami manapság esszéje kiemelt szerzője, Douglas Rushkoff szerint egy állandó jelen katarzisba megy át, a jelen pillanat ünneplésébe. Az állandó jelenben élés állandó félelmet szülhet a folyamatos konfrontáció miatt. A szerző azonban rávilágít: a személyes narratívánk széteső események fragmentumaiból áll, amely szerkezet meggátolja a saját életfolyam értelmezését.

Még a gépek is képesek a félelemre, amennyiben beléjük programozzuk. Ahogyan Vilém Flusser kifejti, a gép apparátusok emberi gondolkodást szimuláló rendszerek, melyek az agy kiterjesztései, illetve a gondolkodás elvét követik. Valójában az ember fél, de beleprogramozhatja a gépbe is. Ha például tartok az egerektől, egércsapdát használok. A csapda az, aki gondolkodik, a mechanika törvényei szerint reagál az egér mozdulataira, mert ez van a programjában. Ha félek a számítógépeim betolakodóitól, vírusirtót vagy blokkoló rendszert használok, amely maga is fél egyes programoktól, emberi intelligencia nélkül is, ha ez benne van a programjában.

3.3 Félelem a félelemtől

A kortárs kultúrában megjelenik a magától a félelemtől való félelem, vagy a rossz érzésektől, akár az ellenérzésektől való félelem is. A 2000-es évtől datálható pozitív pszichológia, amely Martin Seligman és Csíkszentmihályi Mihály kezén jött létre, és célja, hogy felkutassa „hogyan tehetik a normális életet még teljesebbé". A pozitív pszichológia azokat a kutatásokat támogatja, amelyeknek célja egy zökkenőmentes emberi élet létrejötte, a tehetséges egyének tudományos alapú zsenivé fejlesztése. Egy ezekhez hasonló kutatásban például azt vizsgálták, milyen zenét kell játszani az alanynak, hogy jókedvűen, összeszedett térbeli tájékozódó képességgel oldja meg a feladatát. Tehát a világ ontológiai és etikai jó és rossz voltában a jót oly módon részesítik előnyben, hogy olyan tudás birtokába szeretnének jutni, mellyel akár mindenkor elkerülhető lenne a rossz, vagy legalábbis az erre való törekvés jellemzi a pozitív pszichológiát.

3.4 A halálfélelem kérdésére adott technológiai válaszok

Nagyszabású 19. sz.-i színdarabunkban, Az ember tragédiájában Ádám utolsó szavai: „Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!” Tehát a modernség alapeszméje, a haláltól való félelem, a halál felett aratott győzelem vágya. Ez a félelem irányítja a gyógyszeripart, és számos olyan vállalkozást, mint az öregedés genetikai meggátolásának kutatását, vagy pl. a cryopreservatio-t, amely az emberi test olyan célú lefagyasztását jelenti, amikor a páciens még él vagy nemrég hunyt el, és testét lefagyasztják abban a reményben, hogy a jövő orvosai tudják majd a megoldást gyógyíthatatlan betegségére. Ez egy olyan lefagyasztást jelent, amelyből való kiolvasztás után jelenleg nem megoldható a páciens életben tartása egy pillanatig sem, mivel jelenlegi tudásunk szerint a fagyásba bárki belehalna. Újjáélesztése a jövőre, és a technikai haladásba vetett hit vélt bizonyosságára van bízva.

3.5 Adott helyektől való félelem

Mint arra Kállai János is rámutat, a fejekben lévő mentális térkép, adott esetben várostérkép, szubjektív területjelölő helyszínek meghatározta hálózat. Adott esetben, ha valami rossz történik velünk egy adott helyen, félni kezdünk a környékétől. Azonban olyan helyektől is félünk, amelyekre még be sem tettük a lábunkat, és ez is sajátos egyéni pszichénk eredménye. Azonban azok a körülmények, melyek ilyen esetben nyomot hagynak pszichénkben, sokszor társadalmi jellegűek. Ha valaki olyan identitással rendelkezik, amely kiszolgáltatottá teszi őt egy adott helyszínen, nem szívesen merészkedik oda. A városi terek adott napszakokban is más-más képet festenek, de a városok negyedekre való bomlását az egymás mellett élő csoportok egymástól való félelme is inspirálja. Kimondott tény, hogy ahol sok roma vagy szegény bevándorló él, ott alacsonyabbak az ingatlan árak, mert a környezet a többség számára idegen azon a környéken. Ez az alacsony ár a szegény embereket vonzza, és így szlömösödnek el városrészek. A 8. kerület hírhedten szlöm, azaz polgári gettó, és a lakosok együttélésének szociális válságai itt a legkézenfekvőbbek – pl. az intravénás droghasználat mértéke okozta válság, és a kerület vezetésének progressziót gátoló intézkedései 2013-ban. (Nevezetesen a Kék Pont drog-segélyszolgálat tűcsere programja támogatásának leállítása.) Ez a szlömmé válás, a többség szemében taszító lepukkadást jelent, aminek a megoldása a hatalom részéről a gentrifikáció, amikor úgynevezett rehabilitáción esik át az épített környezet, drága építkezéssel emelik az ingatlanárakat menekülésre késztetve a szegény embereket, akiknek sokszor egyszerűen nincs hová menniük. Gyakran lepusztult szociális lakásokat tartalmazó házakat szűntetnek meg helyet biztosítva a gentrifikáció számára, sokszor az egykori szociális lakások lakói számára nincs új menedék. Ilyen körülmények között élő emberek élményeik hatására félelmet érezhetnek akkor is, ha egyszerűen az ügyeik intézése közben a hatóságoknál kell megjelenniük, nem is beszélve arról, hogy hallgatólagosan nem használhatnak nyilvános helyszíneket a városban pusztán szegénységük okán, mert szemet szúrnak a biztonsági alkalmazottaknak ruházatuk miatt, vagy egész egyszerűen hozzászoktak ahhoz, hogy ott ne bámészkodjanak, ahol nem az ő pénzükre szabják a szolgáltatásokat. Félnek.

4. Félelem a művészetben

4.1 A horror

A félelem tárgyainak megjelenése a művészetben a horror fikciók hagyományaira épül. A Grimm meséktől az igazán félelmet keltő középkori mondákig, vérfarkas történetekig az elfeledett rétegekben eredeztethető az a hagyomány, hogy a művészet eszközeivel félelmet kelt a befogadóban, akinek műélménye a történet feldolgozása során a félelem révén intenzívebbé válik. Edgar Allan Poe-tól Draculán át Stephen King-ig, és a 80-as évek biohorrorjáig félelmetes kalandokban lehet részünk, melyeket a félelem révén tesznek számunkra emlékezetessé.

„A félelmet nem nehéz megérteni. Mindenekelőtt nem gyermekkorunkban ijesztettek meg minket? Semmi sem változott azóta, mióta Piroska találkozott a farkassal. Ami ma ijesztő, az pontosan ugyanaz, mint ami tegnap volt ijesztő. Ez csak egy másmilyen farkas. Ez a félelem komplexum minden individuumban gyökerezik.” – mondta Alfred Hitchcock. Ezt a folytonos felénk áramló félelmet jelöli Anish Kapoor „Lövés a sarokba” – 2008 c. munkája, mely odafelé irányítja a vérvörös festéklövedékeket, a terem sarkába. Ez a szimbolikus félelem gyűlik és halmozódik, és mint absztrakt anyaghasználat, rétegződik, egymásra rakódik, szétterül, roskad, és más és más anyagstruktúrában létezik, ahogy saját terhe egyre nő. Kulturális félelem rétegeink is azonos anyagból álltak mindig is, de e-képpen rétegződnek egymásra, egyirányú folyamatként. Ahogyan a félelem mindig kapcsolatot létesít a legősibb tudati elemekkel, Tényi Tamás leírásában a paranoia is archaikussá váló elme tulajdonsága, amely elveszíti az objektivitás eszméjének irányítását. Félelmünk nem racionális, hanem ősi tulajdonság. Annyiban racionálisnak nevezhető, hogy az állatokkal közös létünkben a támadástól, pusztulástól való biológiai félelem alapvető tulajdonságunk. Nélküle nem tudnánk a térhez alkalmazkodni, és a paranoid betegségek esetében is a tér szimbolikus értelmet nyer. Az anyag szimbólummá válik, csakúgy, mint a művészetben (pl. Kapoor festéke).

4.2 A horror okai

Paul Virilio szerint a kortárs művészet fő kérdése, hogy tulajdonképpen minek is a kortársa. Két félelmes eseményt jelöl meg, Auschwitz-ot és Csernobilt, amelyek hatásaikkal meghatározzák az ember és a környezete elpusztítására törő pusztító energiák elképzelését. A „kortárs művészet borzalmai”, a giccstől való elkülönülése indokolható a pusztulástól való félelem hajtotta intellektuális törekvésekkel. Akárcsak a humánum vagy az ökológiai mozgalom megnyilvánulási formáiban, a művészetben.

Caterina Albano, egy idevágó könyv szerzője szerint a félelem érzése maga, a mai korszellem. 2009-ben, az 53. Velencei Biennálén a spanyol Murcia-régió pavilonjában a téma a félelem volt. Idézve a sajtóközlemények szövegeiből, ami a kiállítás koncepcióját hirdeti:

 „A félelem társadalma: Mitől félnek legjobban az emberek? Változástól, a másiktól, pénzügyi káosztól, pókoktól, haláltól, terroristák támadásaitól, munkanélküliségtől, a bukástól, bevándorlástól, egyedülléttől, a jövőtől… Az alapvető ötlete ennek a projektnek egy olyan művészet felmutatása, amely tükrözni tudná a félelmetes időket, amelyben élünk.”

5. Összegzés

A félelem érzésének kortárs históriáját kívántam felvázolni. Hogy mitől félünk, az személyes érzelmünk. Ahogy Michel de Certeau rávilágít, a járókelőnek fogalma sincs, mit csinál a többi járókelő. A félelem mindenkinek érzése, kiiktatása már nem emberi létet jelentene. Legyőzni akkor lehet, ha mind a vágy, indulat, félelem, magabiztosság, irigység, öröm, szeretet, gyűlölet, sóvárgás, féltékenység, szánalom helyet kap a palettán. (Ezeket az érzelmeket Arisztotelész sorolja fel etikájában.) Amikor az utcán közlekedünk, fogalmunk sincs, a többi embert mi hajtja, ahogyan másnak sincs tudomása mirólunk. A félelemtől való megszabadulásnak ez egy jó módja lehet, a láthatatlanság, azonban nem a félelemtől való félelem, vagy létjogosultságának ostoba tagadása. Talán az ember félelem nélkül akar élni. Krisztus mondja: Ne féljetek. Az efféle megnyugvás nem a félelem kiiktatása, hanem a biztonság megtalálása.

Irodalomjegyzék:

Edward Said: Hogyan talált magára Európa, miközben bekebelezte a világot – Kultúra és identitás, Magyar lettre 2004.

Hans Belting: A Világművészet és a kisebbségek: a művészettörténet új földrajza; A művészettörténet vége, Atlantisz könyvkiadó, Budapest 2006.

Kállai János: Az ember térszemlélete, a térészlelés antropológiai struktúrája; A térélmény kultúrtörténete és pszichopatológiája, Tertia kiadó, Budapest 1998.

Hvg.hu: Felgyújtották a békéscsabai menekülttábort, 2013.

Kitekinto.hu – hírportál: Franciaország folytatja a romatelepek felszámolását, 2013.

Hvg.hu: Schulz Cameronnak: az uniós szabad munkaerő-áramlás nem újratárgyalható, 2014.

Stanislaw Lem: Az emberiség egy perce, Európa, Budapest 1988.

Deres.tv – szélsőjobboldali hírportál, 2013.

http://www.deres.tv/20131103/interjut-adott-ciganygyilkossagok-egyik-vadlottja

Raymond Novaco: Principles of Anger Management, Med.navy.mil – az U.S.A. Haditengerészetének egészségügyi honlapja, 2014.

Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, Európa kiadó, Budapest 1997.

Gilles Deleuze: Utóirat az ellenőrzés társadalmához, Buldózer – médiaelméleti antológia, Média Research Alapítvány, Budapest 1997.

Miklós Pál: A Zen és a művészet, LAZI, Szeged 2000.

Zen Buddhism, An Introduction to Zen with Stories, Parables and Koan Riddles of the Zen Masters, decorated with figures from old Chinese ink- paintings; Peter Pauper Press 1959.

Martin Heidegger: Építés / Lakozás / Gondolkodás. UTÓIRAT (a Magyar Építőművészet

melléklete) 2003/1.

Kemény Katalin: A hely ismerője, 1970, Kortárs Kiadó, Budapest 2006.

Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Gondolat, Budapest 1971.

Neil Postman: Halálba szórakozzuk magunkat, Mozgóképkultúra és médiaismeret szöveggyűjtemény, szerkesztő Gelencsér Gábor, MEK 1999

Goodpal: http://health.wikinut.com/Is-the-Fear-of-Boredom-Driving-Your-Life/3q5s_hm_/

Livescience.com – népszerű tudományos portál: 5 Reasons to Fear Robots, 2012.

Arthur A. Felts: Social Acceleration     and the Technological Sublime: The Loss of a Historical Narrative About the Role of Government, College of Charleston, San Francisco 2013.

Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája, Tartóshullám-Belvedere-ELTE BTK, Budapest 1990.

Wikipédia: pozitív pszichológia szócikk, 2014.

William Forde Thompson, E. Glenn Schellenberg, Gabriela Husain: Arousal, Mood, and the Mozart Effect, Psychological Science 2001.

Madách Imre: Az ember tragédiája, Akkord kiadó 2011.

Wikipedia: cryonics angol nyelvű szócikk, 2014.

Kállai János: Globális és lokális terek, mome.hu 2010.

444.hu – hírportál: Csak a szerencsén múlik, hogy nem tör ki a HIV-járvány, 2013.

NZM: Immanens transzcendencia, Tranzit Blog 2013.

Tényi Tamás: Tér és forma. A pszichózisok térvonatkozásainak egzisztenciálanalízise; A térélmény kultúrtörténete és pszichopatológiája, Tertia kiadó, Budapest 1998.

Paul Virilio: Art and Fear, Continuum, London – New York 2006.

Caterina Albano: Fear and Art in the Contemporary World, Reaktion Books, London 2012.

Michel de Certeau: Walking in the City; The Practice of Everyday Life, University of California Press 2011.

Felnőtt mese:

A kurrens napszak éppen optimális arra, hogy a hangya lunáris expedíciót hajtson végre. Orálisan desszerteket fixálhassunk, és a fikció realizálódjon.